Ez aztán a hétvége #2 (vasárnap)

Mi mással is telhetne egy ideális vasárnap, mintsem az előző vasárnapi események leírásával... hiába, így jár az, akinek hét közben nem jut ideje blogolni.

A történetet ott hagytam abba, hogy vasárnap hajnali öt körül sikerült elaludnom.

Hajnali fél tizenegykor csengőhangra ébredtem. Halványan derengett, hogy Agustin lehet az, aki Joséval és Dantéval akar nálunk tanulni. Gondoltam ezen okból kifolylag nem is nekem kell ajtót nyitni...Rosszul gondoltam. Mivel én lakom a földszinten, a felettem alvó lakótársaim még megfordulni sem voltak hajlandóak az ágyukban. így tehát én nyitottam ajtót. Jól tippeltem, Agustin volt. Sokat nem beszélgettünk, én inkább mutogattam, hogy fennt vannak a srácok, ébressze fel őket.

Ezek után persze nem sikerült viszaaludnom. Egy óra után feladtam alvási próbálkozásaimat és gondoltam egy kicsit rendet rakok a szobában. Ennek apropója, hogy vendégeket vártam.

A korábban említett orosz lányt illetve a barátját vártam. A srácot kevésbé :)
Történt ugyanis, hogy karácsonykor ők is itt voltak, és készült egy videófelvétel, amit lementettünk a gépemre. Ezt olyan sikeresen tettem, hogy három hónapig nem találtam meg a fájlt... de végül is megtaláltam, Elena nagy-nagy örömére. A felvételen többnyire ő vegzálja a pasiját. Szeretik filmezni, fényképezni magukat...

Telt-múlt az idő. A gyomrom egy idő után jelezte, hogy a tegnap elfogyasztott marhahús mellett van még egy kis hely. Ebédre fel.

A menü maradékból állt: előző napi mustáros hús rizzsel, köretként barbeque marhahús. Ez aztán a lakoma.

Ebéd után Jose, Dante és Agustin visszavonultak a házifeladataikhoz. Dante elejetett egy megjegyzést, hogy szivesen enne palacsintát, csak nincs ideje sütni... na, ja!

Kérdeztem Elenát, hogy nincs-e kedve sütni? Igen válasza után én nekiálltam mosogatni, ő pedig palacsintát készíteni.

Kérdezte, hogy van-e szóda? Erre büszkén elővettem a hűtőből egy 0,33 literes dobozt, amiben szóda volt. (Tajvanon ezen kívűl én még nem találtam szénsevas vizet!) Erre kérdezi, hogy mi az? Szóda! - válaszoltam!

Kis kitérő: angolul a soda általában szénsavas üdítőitalt jelent, és semmiképpen sem a magyar szódát! Ráadásul Elena a soda alatt a sütőport értette. (Erre csak utólag jöttem rá.)

Végül is a palacsinta elkészült. Alfred, Elena és én jót ettünk. A többiek nem csatlakoztak, mert időközben elaudtak...



Ezután a vendégek hazaindultak. Én kis pihenőre készültem, mire megcsörrent a telefonom. Az egyik osztálytársam (Eric) keresett, hogy van-e kedvem moziba menni. Kicsit hezitáltam, mire közölte, hogy a két lánnyal mennénk. Ja! Úgy már más.

Egy óra múlva már az egyetem főbejárata előtt ácsorogtam, és vártam a többiekre. Kicsivel nem messze egy lány is várakozott, votl egy kósza sejtésem, hogy ő lehet az egyik moziba igyekvő hölgy. Mivel az egyetem főbejárata meglehetősen népszerű találkahely, ezért elhesegettem gondolataimat.

Miután Eric és a japán barátnője megérkezett, kiderült, hogy a fentebb említett lány a másik lány. Jó volt a megérzésem.

Gyorsan motorra pattantunk. Utazás közben diskurálni próbáltam. Kiderült, hogy a csajszi kínait tanul. Kérdeztem, hogy tanár? Mondta, hogy nem. Azért tanul kínait, mert nem beszél elég jól... ??? Értetlen ábrázatomat látva, felvilágosított, hogy ő koreai... szóval van még hová fejlődnie az ázsiaiakat megkülöböztetni képességemnek...

Egy vígjátékot néztünk meg (Code name: The cleaner).


Főhősünk (nagydarab fekete srác) egy rakat pénz és egy hulla mellett ébred. De semmi másra nem emlékszik... rövidtávú emlékezetkiesésben szenved.

Halványan dereng neki egy kommandós akció, ezért azt hiszi, hogy ő valamilyen szuperügynök.

Egy szőke és egy ázsiai szépség próbál neki segíteni emlékei felkutatásában, mindkettő más-más okból kifolyólag.

A dögös Lucy Liu

A film szerintem nem rossz. Közepesen vicces. Nem akar több lenni, mint ami. Tessék letölteni az internetről... azaz... tessék elmenni a moziba!

A film után haza kellett mennem tanulni. így is tettem. A politikai filozófia vizsgámra való készüléssel zárult a mozgalmas hétvégém. Szóval nem mindig igaz a mondás, hogy minden jó, ha a vége jó...

1 hozzászólás:

robymus

2007. máj. 2. 14:14:00

A szóda szót a thaiok is használják, ugyanarra, mint mi. Különösen a whisky-szóda szókapcsolatban :)

Legalább nem vagyunk egyedül..