Tajvan-Kína kapcsolatok

Van valami hátborzongató abban, amikor arról olvasok, hogy azt a a helyet, ahol élek a szomszédos ország feltehetőleg meg fogja támadni . (Erről biztos tudnának mesélni a Dél-Koreában lévő bloggerek (1, 2, 3) is!)




Március elején Borsányi András egy cikket jelentetett meg az Index-en, Kína öt éven belül megtámadhatja Tajvant címmel.

A cikk alapvetése az, hogy a 90-es, és különösen az ezredforduló utáni években folyamatosan csökkent a kínai katonai képességek hátránya a tajvanival szemben, ez pedig gyökeresen új helyzetet eredményez. Borsányi szerint nagy valószínűséggel katonai erővel kerül pont Kína területi egységének helyreálításának végére. (1. lépés: Hong Kong (1997), 2. lépés: Makaó (1999)).

Borsányi 3+1 szkenáriót (írjuk ezt így magyarul?) vázol fel. Elég a negyediket idézni, ez egyfajta keveréke az első háromnak.

... Ez indulhat a sziget teljes tengeri blokádjával és a kínai rakéták korlátozott csapásával a stratégiai célpontok ellen. Folytatódhat a levegőbe emelkedett tajvani légierő módszeres pusztításával, modern orosz légvédelmi eszközökkel. Aztán következhet a kínai vadászgépek tömeges bevetése, amellyel Peking kivívja az ellenőrzést a tajvani légtér felett. Ezek után következik a tajvani hadsereg összes alapegységének, különösen a tajvani partvédelemnek a légi pusztítása. ...
Közben a kínai haditengerészet legyőzi a tajvani tengeri erőket. A háború utolsó szakaszában a szétbombázott, demoralizált tajvani hadsereg semmilyen ellenállást sem tudna kifejteni a nagy létszámú kínai inváziós csapatokkal szemben. Az egész háború nem tarthat tovább pár napnál, így a kínai néphadsereg még az amerikai beavatkozás, az amerikai repülőgép-anyahajóknak a Tajvani-szoroshoz érkezése előtt kényszerítené térdre Tajvant..

Mielőtt reagálnák Borsányi cikkére, ismertetnem kell Mátyus Sándor Kül-világ-ban megjelent tanulmányát (Ki áll nyerésre a Tajvani-szorosban? - Tajvan sorsdöntő választások előtt), mely Tajvan belpolitikai közeljövőjével foglalkozik. Alapos történelmi áttekintést olvashatunk Tajvan 1990 utáni politikatörténetéről, különös tekintettel Csen Suj-pien (Chen Shui-bian) 2000-es és 2004-es választási győzelméről.


Sándor az ezévi parlamenti (legislative yuan) és a jövő évi elnöki választások várható eredményeit és hatásait vizsgálja, igen alaposan. Dióhéjban a lényeg: a 2000 óta regnáló Csen egyre kisebb népszerűségnek örvend, míg az ellenzékben lévő Kuomintang vezetője, Ma Ying-jeou egyre népszerűbb. Bár az utóbbi időben az ő népszerűségét is megtépázta néhány fizetési botrány. (A tajvani politikában is fontos szerepet kap a korrupcióellenesség! Azonban a nagy korrupció-felszámolást ígérő egykori tajpeji főpolgármesterekről (Csen (1994-1998), Ma (1998-2006)) rendre kiderül, hogy hivatali idejük alatt voltak ... khmm, megkérdőjelezhető legalitású ügyeik...









Chen Shui-bianMa Ying-jeou


Vissza Sándor tanulmányához! Itt is olvashatjuk, hogy a tajvani azonosságtudat egyre fontosabb szerepet tölt be, sőt, politikai törésvonalat képez. A személyes tapasztalataim ezt nem teljesen támasztják alá, mert a kormánypárti DPP-vel, illetve az ellenzéki, Kuomintang-gal szimpatizáló ismerőeim körében egyaránt a tajvani identitástudat erősödése a jellemző. (Az egyetemi ismerőseim között nincs is olyan, aki kifejezetten kínaianak vallaná magát! Elenyésző részük mondja magát tajvani kínainak, de a legnagyobb részük tajvaninak vallja magát. Az eddigi felmérésekben az ő véleményük nem nagyon jelenhetett meg, mert idén, illetve jövőre fognak először szavazni.)

Más a helyzet a függetlenség-pártisággal. (Szerintem az identitástudat, illetve a függetlenség-pártiság nem köthető teljesen össze, bár kétségtelen, hogy jelentős a kapcsolat)

"A Kuomintangot a mai politikai közvélemény – így a KNK is – már a tajvan függetlenségi törekvések ellenpontozójának tekinti, hiszen a KMT mindvégig megmaradt az évtizedek óta vallott (egy nem kommunista vezetésű szárazfölddel való) egyesülés koncepciójánál, vagyis a Kínai Kommunista Pártot és a KMT-t az „egy Kína elv” állítja közös platformra. Mivel a tajvani függetlenedést a KMT nem tekinti politikai alternatívának, sokkal kompromisszumkészebbnek tűnik a szoros-közi viszonyok kezelésében is." - Mátyus
Tehát, ha az egyre népszerűbb kék-párti tábor (Pan-Blue Coalition = Kuomintang és szövetségesei) nyeri a következő választásokat, akkor új fejezet kezdődhet a Tajvan és Kína közötti párbeszédben. A verseny azonban még nem lefutott. Az előző, 2004-es elnökválasztáson alig egy százalékpont volt a különbség a két jelölt között (50,11% - 49,89%). Illetve az is a kiegyenlített helyzetre hívja fel a figyelmet, hogy az előző évi (2006 december) tajpeji és kaohsiungi polgármesterválasztáson csak a fővárosban nyert a Kuomintang jelölt, a DPP hátországának számító Dél-Tajvanon továbbra is a kormánypárt a népszerűbb.

Az Egyesült Államok szerepe

"Az USA politikáját a „Taiwan Relations Act” elfogadása óta (1979) a „stratégiai ambivalencia” jellemzi, ami egy politikai egyensúlyozást jelent a felemelkedő Kína és a politikai szövetséges Tajvan között."
A részletek mélyebb ismertetés nélkül elég megemlíteni az 1996-os eseményeket, amikor a tajvani választások során a kínaiak jelentős haderőt vontak össze a Tajvan-szoros nyugati partján, aminek ellensúlyozására Washington két repülőgéphordozót is a térségbe vezényelt, ezzel csillapítva a kedélyeket.

Tajvan védelmi kiadásainak csökkentéséről a Far Eastern Economic Review 2007. áprilisi számában Jonathan Adams Tajvan védelmi kiadásait elemzi (az online verzió csak előfizetés ellenében olvasható!). Kína a hadseregének modernizálása során kifejezetten azokon a területeken fejleszt, amelyekkel egy (Tajvan elleni)inváziót tud véghezvinni, illetve az ezt megakadályozni igyekvő (USA) lépéseit tudja gátolni. Ennek fényében érdemes vizsgálni a nemrégiben egy űrszonda ellen végrahajtott kínai kisérletet, amellyel Peking emonstrálta, hogy képes lehete (amerikai) kém- és kommunikációs műholdak semlegesítésére.

A cikk szerint a tajvani védelmi kiadások 2006-ban nominálisan 2,2 százalékponttal voltak alacsonyabbak a tíz évvel korábbinál. A tajpeji tervek 2008-ra tervezik, hogy a védelmi kiadások a GDP 2,85 százalékáról (2007) 3 százalékra emelkednek, és elérik a közel tíz milliárd (amerikai) dolláros nagyságot.

A tajvani beszerzendő eszközök listáján olyan tételek szerepelnek, mint F-16 repülőgépek (60 db), tengeralattjárók, légvédelmi/rakétaelhárító rendszerek. Ezek beszerzését a parlamenti többséggel rendelkező ellenzék folyamatosan hátráltatja. A fegyverbeszerzéseket a közvélemény sem támogatja egységesen, mert még élének él a 90-es évek elején beszerzett francia Mirage-gépek beszerzése körüli botrány emléke.

Zárszó

Összekapcsolva a három cikket, Borsányinak igaza lehet abban, hogy katonai értelemben a Kínai Népköztársaság képes lesz nemzetközi (amerikai) tiltakozás ellenére is fegyverrel elfoglalni Tajvant. Ezt alátámasztja a tajvani minőségbeli katonai-előny erodálódása.

Sándor így zárja a tanulmányát:
"A külföldi delegációk hazautazása után azonban a Kínai Népköztársaság politikai és katonai súlyához mérten a szoros-közi viszonyok újrarajzolására vállalkozhat."
Borsányi zárszava:
"... a körülmények Pekingnek kedveznek, és az sem kizárt, hogy Kína - Amerika akarata ellenére - katonai erőt nem is alkalmazva, politikai és gazdasági eszközökkel éri el a sziget visszacsatolását."

Borsányi érvelésének (is) fontos pontja a 2008-s olimpiai játékok. Ez előtt Peking semmiképpen nem támad. Ezután azonban szabad a pálya, nem kell tovább törődni a nemzetközi közvéleménnyel. Szerintem - ha már nemzetközi eseményekben gondolkozunk - ugyanilyen fontos a 2010-es sanghaji expó is, amelyre szintén készülnek a kínaiak.

Én nem vagyok teljesen borúlátó. Politikailag nem hiszem, hogy Peking "bevállalná" Tajvan megtámadását. Másrészt a kínai külpolitikát az óvatos lépések jellemzik. Az elmúlt harminc évvel szöges ellentétben állna egy katonai intervenció. Azzal egyetértek, hogy Pekingnek nem kellene számolni lényeges gazdasági szankciókkal, mert egy ilyen lépés a nyugati világ önmagába való harapása is lenne. Kína integrációja a világgazdaságba nem tesz lehetővé jelentős embargót. Továbbá Tajvan a legnagyobb külföldi tőkebefektető Kínában, egyes feltételezések szerint egy millió (!) tajvani él (=üzletel) Kínában! A gazdasági lobbi is a tárgyalás irányába szoríthatja a leendő tajvani kormányzatot, illetve a Kuomintang győzelme esetén erre olajozottabban is sor kerülhet.

Véleményem szerint is változni fog a két fél viszonya, valamilyen egyesülés felé, de ebben a katonai erő alkalmazását kevésbé tartom valószínűnek. Illetve nagyon remélem, hogy az itt töltött éveim alatt nem fognak rakéták potyogni a szomszédos katonai bázisra!

2 hozzászólás:

Manocska

2007. ápr. 17. 21:28:00

Nem tudom, a többi dél-koreai blogger hogy élte meg, de ha jól emlékszem, itt még akkor is halál nyugi volt, amikor az északiak atomot robbantottak (?), vagy nem robbantottak. Úgy tűnt, mintha az egész országban csak én aggódnék emiatt. Persze a tévé foglalkozott vele, de a kollégák, diákok nem igazán vették "magukra" az egészet. :-)

Globetrotter

2007. ápr. 20. 13:45:00

Remelem Gabor en is, hogy meguszod barmi is tortenik, s vigan toltod csodalatos `gyermek` vagy inkabb diak eveid Tajvanon ;) Kar lenne elrontani egy esetleges tamadassal...
Manocska - Hat engem is meglepett, hogy annak idejen oktoberben mindenkit teljesen hidegen hatott a robbantas; meg shoppingolasi lazukbol sem adtak le...mi eppen HKbol tartottunk vissza Szoulba, amikor a bomba robbant...de utana vartuk a hireket, hogy esetleges sugarzas veszely is koveti...de szerencsesen megusztuk...viszont, amint a koreaiak mondjak, ok mar megszoktak `eszaki szomszedjuk okolrazasait`, s altalaban nem veszik komolyan.